30.rész - Miért ilyen nehéz a fiúkkal?

~Olive szemszöge

Azóta is Mike-n rágódom. Hogyan terelhette el a figyelmemet ennyire a kémiáról? Nem akarok szerelmes lenni! Mindig is utáltam a romantikus filmeket, s néztem meg inkább egy dokumentum filmet a pingvinekről mintsem egy nyálas szerelmeset. Kiskorom óta megvetem a hercegnős meséket, hiszen fiú nélkül is lehet egy lány boldog, gazdag és sikeres. Mindig így gondoltam, de most... Ha egy másodpercre is elkalandoznak a gondolataim, rögtön az a perc ugrik be! Amikor véletlen egyszerre kaptunk a kémcsőért, eszem ágába se lett volna elereszteni, de nem azért mert feltétlenül szükségem volt arra a vacak tárgyra. Sokkal inkább azért, ahogyan kaptunk érte! Ujjai az én ujjaimmal ölelték át a csövet. Hirtelen a csengő zavarta meg az álmodozásom. Gyorsan felugrottam, megigazítottam a hajam és mielőtt ajtót nyitottam volna, belenéztem a tükörbe. Elégedetten bólintottam. Dehát miért törődtem a külsőmmel? Itthon sose szokott érdekelni, hogyan áll a hajam, makulátlan-e a sminkem, esetleg a ruhám nem-e gyűrött rajtam?! Amikor ajtót nyitottam, szinte fellélegeztem. Csak Ari az! Hála az égnek nem Mike. Még csak az kellene. Ígyis elrontotta a napomat azzal, hogy belépett az osztályterembe és mellém ült! Állj, miért érdekel, hogy Mike-e az?! Hiszen kit érdekel. Engem nem! Legalábbis nem szabad érdekelnie... Igen! Felőlem aztán egy csokor rózsával is térdelhetne az ajtó előtt! Röhögőgörcsöt kapnék. De mégis milyen jó lenne, ha tényleg így történe...!
Ariana idegesen rágcsálta a körmét és fel-alá szaladgált a házban. És mivel amióta megjött (tíz perce) csinálja ezt, ezért megállítottam és magam felé fordítottam.
- Ari, mi van?
- Az a... Az a szemét Drew!
- Drew? - döbbentem le. - Egész nap nem is szólt hozzád. Pontosítok! Esélye sem volt, mivel ma rajtunk lógott Andre is.
- De igen! Pont akkor lépett a zebrához suli után, amikor én...
- Éééés?
- Mi az, hogy és?! - tárta szét a karját. - Kijelentette, hogy úgyis át fog verni Andre és akkor majd... Most figyelj! Nem is hozzátok, hanem hozzá fogok fordulni.
- Ez egy abszúrd színjáték. - forgattam meg a szemem. - Manipulálni akar téged. A fiúk már csak ilyenek!
- Ki vagy te és hol van Olive? - nevetett fel. - Honnan tudsz te ilyeneket?
- Öm... a tévében láttam egy dokumentumfilmet az emberi érzelmekről. A fiúk csak akkor mondanak ilyet, ha manipulálni akarnak. Hiszen nézz már magadra! Itt rágod a körmöd idegesen, hogy mi van ha mégis igaza van?! És elárulom, mi lesz akkor!
- Mi?
- Meg fogsz bolondulni és naná, hogy elmész hozzá hogy átrágd vele ezt. De nem fog megtörténi! - fogtam meg a kezét bíztatóan. - Valami fura oknál fogva, röplabda hercegnő és deszka herceg egymásra talált.
- Erre volt szükségem. - fújta ki a levegőt higgadtan. - A könyörtelen igazságra, köszönöm! - ölelt át.
- Szívesen.
- Na és mi a helyzet Mike-kal?
- Mi lenne?
Úristen, Ari valamit sejt!
- Jaj, ne már! Végülis helyes srác... - mosolyodott el sejtelmesen.
- Igen, helyes. - vontam vállat. - De... kit... kit érdekel? - pirultam ki hirtelen.
- Olive!!!
- Ariii!!!!
- Ne már! Nagyon látszik rajtatok, hogy csakúgy szikrázik köztetek a levegő.
- Még csak egy napja ismerem. - ráztam meg a fejem.
- Egy nap is bőven elég az ilyenekhez. - csikizett meg játékosan.
- Ari, engem tényleg nem érdekel. Felőlem aztán fel is fordulhat!
- Oké... oké...
- De miért? Mondott valamit rólam valamelyik fiúnak, aki elmondta Andre-nak?
- Tudtam!
- Mégis mit?
- Kedves Olive! Üdv a szerelmesek között, már vártunk rád! - ölelt át a vállamnál nevetve.

29.rész - Két tűz közt

~Ariana szemszöge

Egész nap azon imádkoztam, hogy Drew-t elkerülhessem. Egész jól sikerült, bár Andre mellettem volt kivételesen a nap végéig. Még haza is akart kísérni, de sietnie kellett mivel megbeszélte Damonékkel, hogy elmennek valahova. És persze én nem tartoztam attól függetlenül bele a programba, hogy járunk. Azóta is úgy néznek ránk, mint a leprásokra. Szóval elindultam hazafelé, de a zebrán nem sikerült gyorsan átmennem. Drew pont beért mellém! Nem akartam magyarázkódni neki. Tudom jól, hogy kioktatna. És oké, meg is érdemelném, mert vele is csak szórakoztam... Akárcsak Matt-tel. Sajnálom, amit tettem de egyszerűen Andre valami furcsa módon olyan erővel hat rám, amivel szemben esélytelen bármelyik fiú. Hiába, jöhet ezer fiú is rózsával a kezükben, mégis azt választom, aki hanyagul támaszkodik gördeszkájára, rám várva. És ezellen nem tudok tenni. Talán majd egyszer vége lesz a hipnotizálásának, s felébredek, de az nem most lesz. Nem tudok nélküle meglenni. Olyan számomra, mint valami rossz alkoholistának a pia. Képtelenség nélküle az életem! Mason azóta is elhord minden idiótának, s lehet az vagyok. De már nem érdekel mások véleménye. Mindenki törődjön a saját életével, mert tudtommal nem csak nekem vannak gondjaim... Ez mind átfutott az agyamon, amíg odaért mellém Drew. Mosolyogva végignézett rajtam.
- Látom, nem sokáig bírtad néküle. - jegyezte meg cinikusan.
- Szeretem őt. - jelentettem ki határozottan. - És szeretném, ha csak osztálytársak lennénk egymás számára.
- Ja, hogy már elő is írta a szabályokat! - nevetett fel. - Ennyire vak nem lehetsz, Ari!
- Csak a barátaim szólíthatnak így!
- És én a barátod kedvéért már csak egy "osztálytárs" leszek?
- Szerintem nem szeretne egyikőnk sem balhét. - ráztam meg a fejem. - Sajnálom, de mást nem tudok megadni.
- Hagyod, hogy így kihasználjon? És akkor ennyi erővel te nem tilthatnád meg neki, hogy megalázzanak ezekután is a haverjai?
- Nem tud ellene tenni... - nyeltem egy óriásit.
- Tudod, ha az én csajom lennél, soha többé nem bánthatna meg se téged se a barátaidat senki! - fogta meg a kezem.
- Arra kérlek, hogy tartsuk be a tisztes távolságot, mert nekem barátom van és őszintén szeretem! - ráztam le automatikusan.
- Na és ő téged?
Hirtelen erre a kérdésre nem tudtam válaszolni. Hiszen annyi balhé volt már köztünk... Inkább csendben maradtam.
- Erről beszélek. - rázta meg a fejét. - Csak sajnálni tudlak, de majd ha rájössz milyen életed szerelme, nyugodtan jöhetsz hozzám sírni!
- Te lennél az utolsó ember, akihez mennék! - vágtam hozzá idegesen.
- Ari... ana! - tette hozzá a nevem második felét gyorsan. - Én leszek a legelső, akihez jönni fogsz! Hogy miért? Egyszerű!
- Álmodozni szabad!
- Mert nem lesz más, akihez fordulhatnál. - fejezte be mondanivalóját. - A barátnőid nem fognak megérteni, de én igen. És hamar elfog jönni ez az idő!
- Bolond vagy! - vágtam a fejéhez. - Hagyj békén! És kerülj el engem!
- Kicsit nehéz lesz. Egy ház, egy suli...
- Inkább mászom ki a tűzlétrán, mitsem hogy még egyszer a közeledben legyek! - hagytam magában.
Jobban mondva elmenekültem. Hogy jön ahhoz, hogy megmondja nekem mit fogok tenni? És a barátnőimre bármikor számíthatok! És Andre tudom, ritkán mondja ki mit érez, de érzem, hogy szeret. Hiszen akkor mi másért lenne mellettem?! Szomorkásan kihúztam magam és inkább Olive-k háza felé vettem az irányt.

28.rész - Miért láttál meg?!

~Nicole szemszöge

Iskola után még egy kis csevelyt megengedhettem magamnak úszás előtt Victorral. Nagyon aranyos srác, csak egy kicsit zűrös... Dehát annyi baj legyen! Nagyon ért a lányok nyelvén, két perc alatt teljesen az ujja köré csabart engem. Ha most azt mondaná, hagyjam ki az úszást, a nyakába ugorva követném, mint egy kiskutya! Teljesen belehabarodtam. Pedig még csak egy napja ismerem! Éppen beszélgettünk és már éreztem, ahogyan egyre közelebb kerülünk egymáshoz, amikor Damon ugrott közénk.
- Csá, Victor! - kezelt le vele.
- Helló, Damon.
- Akkor én megyek. - indultam volna el gyorsan.
Nem akartam, hogy valamilyen kínos megjegyzést tegyen rám Victor előtt! Hiszen képes rá. Például: mindenféle lúzernek elmond, aztán ajánl neki sokkal jobb csajokat. De teljesen más céljai voltak!
- Nyugi, Nicole. Én is az uszodába készülök. - mosolygott rám Damon.
- Egy helyre mentek? - vonta fel a szemöldökét Victor.
- Hát igen, de nem együtt... - motyogtam kínosan.
- Ugyan már! Most miért tagadod le a múltkorit, Nicole?
- Mit? Hogy megláttál az uszodában?!
- Oké, akkor jó szórakozást. Hellótok!
Ezzel Victor el is indult. Meg se várta a válaszomat.
- Most ezzel mit értél el? - ripakodtam rá.
- Jaj, mit akarsz te Victor-tól? Sokkal jobb csajokat ismert meg ma, kétlem hogy pont téged akarna.
- Hogy lehetsz... ennyire szemét?
- Ez nem szemétség, hanem igazság. Egyébként Nessa mesélte, hogy miket mondtál rólam neki az öltözőben.
- Honnan ismered őt? - tettem egy védekező lépést hátra.
- Ja, persze. Nessa még nem mutatkozott be neked? A húgom.
- Mi van?
- Bizony. Úgyhogy én a helyedben meggondolnám, kinek mit mondok el.
- Hát így lesz, megnyugodhatsz! - fordultam meg.
- Akkor az uszodában, sellőlány!
- Fordulj fel! - motyogtam halkan.

27.rész - Azt hiszem, megvan a kémia...

~Olive szemszöge

Ez a... Erre a fiúra nincs szó! Nem elég, hogy bepofátlankodik Nicole helyére, de még el is várja hogy kedves legyek hozzá? Na, arra várhat! Van, amikor még a legjobb barátnőimmel se vagyok kedves... Megmondom könyörtelenül az igazat és ha ez nem tetszik valakinek, csak annyit tudok rá mondani, hogy sokszor fáj az igazság! Egyáltalán nem kérdeztem a nevét, s nem is akartam hogy mellém üljön. Most meg jó pofát vágjak hozzá, csakmert új? Az kizárt! A tanárnő belépett a terembe és szokásához híven, késett. Én ezért levonnék a tanárok fizetéséből! Elővette a kísérlethez szükséges dolgokat, s amíg magyarázott valamit arról, hogy szeretné az összes védőkesztyűt visszakapni óra után, Mike felé fordultam:
- Ha Marc-nak szólított az osztályfőnök, akkor miért Mike?
- Mert a második nevem Michael.
- És hogyhogy a másodikat használod?
- Jobban szeretem. - vont vállat. - A Marc egyáltalán nem nekem való.
- Értem. Felvetted már a kesztyűt, amit a tanárnő mondott? - kédeztem szigorúan.
Hirtelen megijesztett, hogy elkezdtem vele fecsegni. Mi ütött belém? Órán, ráadásul nem figyeltem oda a tanárnőre! Én ilyet nem szoktam. Ez általában Ari műfaja!
- Persze. - mosolygott rám kedvesen. - És te?
- Természetesen. Nálad jóval hamarabb!
- Marc, nagyon örülök, amiért Olive mellé szegődtél! - ért be mellénk a tanárnő.
- Tanárnő, megkérhetném hogy Mike-nak szólítson?
- Ó, rendben. Olive, ugye segítesz neki?
- Igen, tanárnő. - húztam be a nyakam.
- Remek! És ahogy látom, már a kesztyűt is felvetéttek. De remélem, hogy... - kezdett volna bele újból.
- Visszakerül a helyére. - bólintott Mike.
- Köszönöm.
Ezzel a tanárnő tovább is ment.
- Melyik a kedvenc tantárgyad? - érdeklődtem újból.
- Kémia. Hogyhogy nem figyelsz a tanárnőre?
- Á, mindig ugyanazt hajtja ilyenkor. - legyintettem.
- Aha. - mondta sokat sejtően Mike.
- De azért jobb lesz neked odafigyelni! Hiszen új vagy. - tértem hirtelen észhez.
- Majd elmondod nekem. Hiszen te úgyis tudod! - kacsintott rám nevetve.
Ezután már nem szóltam semmit sem, inkább figyeltem a tanárnő utasításaira. Amikor befejezte, nekikezdhettünk a kísérletnek. Nagyon odafigyeltem arra, nehogy mondjak újból valami olyat, ami egyáltalán nem igaz rám. És véletlenül se kerüljünk közeli kontaktusba Mike-al. Nem hiányzott nekem. Viszont amikor egyszerre nyúltunk a kémcsőért, hozzáért ujjaimhoz én pedig akarattal vagy akaratlanul, de nem húztam odébb a kezem. Megvártam, amíg ő veszi le a kezét először, de ő is erre várt. Így sokáig fogtuk egymás kezét a kémcsővel, s rá kellett jönnöm, hogy valahogyan megvan a kémia életemben legelőször egy fiúval...!

26.rész - A balhés hármas ~ Új srácok a St. Patrick High School-ban

~Ariana szemszöge

Andre-val kéz a kézben lépkedtünk befelé a suliba. Miközben ő lekezelt egy pár haverjával, én addig erőteljesen kutattam elő a táskámból a biosz könyvem. Témazárót írunk, és nagyon izgulok miatta. Ráadásul állítólag az osztályfőnökkel kezdjük a napot. De legalább nem lesz történelem óra, és nem fognak bökdösni hátulról. Törin mindig rám hárul az osztály "zsenialitása".
Mikor beléptünk a terembe nagy sutyorgás fogadott minket. Azt hittem már hozzászokott az osztály ahhoz, hogy járunk. Vagy mégsem? Leültem a helyemre Olive mellé, aki feltűnően bámulta az ajtót. Nem beszélve Nicole-ról! Becca legalább észrevette hogy megérkeztem. Rögtön köszönt, én meg még mindig nem tudtam, mi olyan érdekes az ajtón! Az egész osztály azt a nyamvadt ajtót bámulta, mi pedig Andre-val csendben és értetlenül ültünk a helyünkön. Vártuk, hogy végre történjen valami. Egyszer csak belépett az osztályfőnökünk az ajtón, Mrs. Rose. Hiába tűnik kedves, kicsit idősebb hölgynek, a látszat ne tévesszen meg! Egy hárpia! A rémálmaimban ő szerepel! Volt már egy-két rémálmom az elragadó osztályfőnökünkkel. Az egész osztály hangosabban kezdett el sutyorogni, és leszűrtem hogy valami három új srác jön az osztályba. Jó rájönni erre!
    - És ti ezt honnan tudjátok? - súgtam oda Olive-nak.
    - Attól, hogy te és Andre kihasználjátok az osztályfőnöki órákat az egymást bámulására, vannak akik figyelnek is. - jegyezte meg diszkréten. - Múlt héten esett róla szó. Azóta gondolom, az osztály nagy részének kiesett a fejéből.
    - Ó, szóval már egy hete tudni az újakról? Jobban oda kell koncentrálnom. - vörösödtem el hirtelen.
A jelek szerint, Andre-val kicsit túl sokat foglalkozunk egymással az órákon. Ezen változtatunk... majd!
    - Osztály! - kiáltott fel Mrs. Rose. - Örömmel jelentem be osztályunk három új tagját. Fogadjátok őket szeretettel! Andrew-t, Marcot és Victor-t.
És akkor lépett a terembe az a Drew, akire számítottam! Csak ezt ne! Tehát nem is idősebbek nálunk? Azt hittem lefordulok a székről, mikor a szemembe nézett és rám mosolygott. Pedig azt hittem, megutált miután újból összejöttem Andre-val. Hiszen a lépcsőházban akárhányszor meglátott csak köszönt és ennyi. És pont azok lesznek velünk egy osztályba, akikkel aznap reggel kötözködött Andre?! Miért érzem úgy, hogy ennek még nagyon rossz vége lesz? Reflexszerűen fordultam Andre irányába, aki csak mosolyogva biccentett egyet. Szóval neki ez nem ügy. Lehet nem is kéne ennyire ráizgulnom?

~Andre szemszöge

Na, jó! Ez már a pofátlanság netovábbja! Mégis mit hisz ez a Drew? Bemászik ide, rámosolyog a csajomra és el van intézve az egész? Biztos hogy nem engedem Ari közelébe azt a nyomorultat. A haverjairól nem is beszélve. Azok a taplók mit akarnak? Ha a hírnévre várnak, nyugodtan várakozzanak, hisz itt mi vagyunk a górék a srácokkal! Nem ők. Szánalmas az egész banda. Úgy néznek ki, mintha egy idióta Justin Bieber klipből léptek volna elő. Egy biztos! Ari az enyém, és ezen senki sem változtathat!
Csengetéskor rögtön Ari mellé ugrottam és csakhogy biztos legyen mindenki számára a szitu, megcsókoltam a szépségem. Drew persze csak egy darabig bámult, aztán rántott egyet táskáján és kivonult a haverjaival. Ajánlottam is, hogy csak ez legyen a reakciója. Mert, ha mondjuk beszólt volna vagy csak felröhögött volna, tuti bemosok neki! A következő órára sietett az osztály. Arival megbeszéltük, hogy suli közben a barátainkkal lógunk, s délutánonként egymással, de most nem hagyhattam magában egy percre sem! Drew biztos, hogy kihasználná az alkalmat. És nem hiányzik, hogy rámásszon a barátnőmre újból. Mivel nemrég költöztek Ariék szomszédjába, így nem is volt idejük beszélni egymással. Ezért is kell bebiztosítanom magam, s mindig Ariana közelében lennem!

~Nicole szemszöge

Hú, ezek az új srácok merőben mások, mint a többiek! Egyszerűen elállt a szavam, amikor az egyikőjük leült elém és rám kacsintott! Én mindig is csak kerítőnő szoktam lenni, de ezúttal örülnék, ha valaki más is lenne kerítő és mondjuk összehozna vele. Kék szemű, kicsit hosszabb típusú-olyan szörfös srácos frizurája van. A szerelése is erről mutatkozik és a póló nem takargatja a nyilvánvaló testet sem! Azt hiszem, már értem az "szerelem első látásra" érzést. Mert nálam most ütött be ez a felemelő érzés! A szívem hevesen dobog, alig tudok normálisan beszélni és odafigyelni. Remélem most, kémián is elém ül! Akkor legalább csodálhatom tisztes távolságból. Bár tudnám a nevét!

~Becca szemszöge

Az új fiúk Ari számára nem volt jó meglepetés. Hiszen köztük van Drew is, akinek tudniillik nagyon bejön. Sajnálom Arianát! Viszont tény és való, hogy hiába tudja mindenki, milyenek (mert tuti olyanok, mint Oliver) mégis felkeltették az osztályban az összes lány érdeklődését. Az iskola balhés hármasa! Úgy érzem a tanároknak lesznek velük gondjaik.

~Olive szemszöge

Nos, az osztály tanulmányi átlaga nem fog felül kerekedni ezekkel sem. Látszik rajtuk, hogy olyanok mint Andre, Oliver és Damon! Semmibe se veszik a jövőjüket. Nem baj, az érettségin jót röhögök majd rajtuk. A terembe érve leültem a helyemre és vártam Nicole-t, amikor hirtelen az egyik új srác pattant le mellém. Kikerekedett szemekkel bámultam a göndör, szőke hajú fiút. Mit akar? És miért nem kérdezem meg tőle? Helyette inkább úgy döntöttem, hogy elkezdek kipakolni, amikor elkezdett ő is. Felvettem a védőszemüveget (mivel ma gyakorlat lesz), erre ő is követte példám. Kezdett dühíteni, hogy bármit csináltam ő ugyanúgy tett! Idegesen ráförmedtem:
    - Befejeznéd végre?
    - Mégis mit? - nevetett fel.
    - Bármit csinálok, te is elkezded! Az agyamra mész!
    - Mike vagyok. - mutatkozott be vigyorogva.
    - Nem a nevedet kérdeztem! - vágtam rá. - És különben is a barátnőm mellett ülök, szóval jó lenne ha összeszednéd a sátorfád!
    - Nos, kedves... - nyúlt a füzetemhez, hogy leolvassa a nevem. - ...Olive, úgy vettem észre, hogy a barátnőid mind megtalálták az elfoglaltságukat! - bökött hátra gúnyosan.
Gyorsan hátrafordultam. Ari Andre-val hülyéskedett, Becca Matt mellett talált helyet és Nicole meg az egyik új sráccal bájolgott! Mi a francért ült mellé? Miért hagyott engem magamba ezzel az idiótával Nicole? Ezért kinyírom! Idegesen vállat vontam.
    - Remek! Tudod, én jó vagyok kémiából és nem szeretném lerontani az átlagom egyesek miatt, szóval...
    - Én is jó vagyok belőle. - vágott a szavamba.
    - Ja, persze! - forgattam meg a szemeimet.
    - Figyelj, tényleg jó vagyok! Így tehát nézd el nekem, hogy nem az egyik idióta haverom mellé ülök, hanem melléd, aki jó belőle.
    - Ha bármit is elrontasz, halott vagy! - mondtam határozottan.
    - Te mindig ilyen kedves szoktál lenni?
    - Általában, szokj hozzá! - vigyorogtam rá bájosan.
 

25.rész - Sodródj az árral...

~Nicole szemszöge
Hát ez is csak az én szerencsém lehet. Nem elég, hogy meglátott fürdőruhában úszni Damon, még az idióta haverjai be is próbálkoztak. Az öltözőben nagy levegőt véve öltöztem fel. Alig vártam, hogy hazaérjek. Mikor felöltöztem észrevettem valamit, nincs nálam hajszárító. Vizes hajjal nem indulhatok haza, hiszen mire otthon leszek olyan tüdőgyulladást kapok! Vizes hajam gyorsan kontyba fogtam, és visszamentem valamelyik lánytól hajszárítót kunyerálni. És amilyen szerencsés vagyok, addigra minden lány a vízben pancsikált. Mert amit leműveltek az nem úszás! Még csak lubickolásnak se nevezném. Leültem az egyik száraz padra, majd csendben vártam hogy végre valaki kijöjjön a vízből és adjon egy nyomorult hajszárítót. De legalább Damon és a haverjai is neki kezdtek az úszásnak, nem engem idegesítenek halálra. Amikor megláttam hogy Vannessa (az egyik lány az uszodából, ő is hobbiszinten úszik mint én) kijött a vízből, gyorsan odarohantam hozzá. Levázoltam neki a helyzetet, majd bólintva elindult az öltöző felé. Gyorsan előkapta hajszárítóját és odanyomta kezembe.
  - Köszi. Ezer hálám. - nevetek fel, miközben bedugom.
  - Nincs mit. - mosolyodik el halványan. - Egyébként honnan ismered Damon-t?
  - Suliból. Egy osztályba járunk. - fintorodok el.
  - Ahogy látom nem épp a kedvenc osztálytársad.
  - Hát nem. Viszont nem nagyon mondhatok rá semmi rosszat, mivel az egyik legjobb barátnőm az ő haverjának a csaja.
  - És? Ezért nem sértegetheted, de ő meg simán?
  - Nagyjából. - húzom el a szám kelletlenül. - Tudom, hogy Ariana megharagudna rám, ha szíve-választottjának haverjait ugyanígy szidnám mint eddig. De Andre-t különösebben nem hatja meg, hogyan járatnak le minket a haverjai.
  - Nem irigyelek. - nevet fel harsányan.
  - Hát, ilyen az élet. Most meg már le se jöhetek úszni, mert Damon folyamatosan itt fog lógni.
  - Jaj, azért minden egyes nap nem jön le ő se, megnyugodhatsz. Meg különben is, kivel fogok versenyezni? Legalább te úszol rendesen nem úgy, mint ezek!
  - Majd még meglátom. - ölelem át. - Köszi a hajszárítót. - adom vissza.
  - Nincs mit, de ne mondj le az úszásról, nagyon ügyes vagy!
  - Tudod kiskoromban mindig a H2O-t néztem és ennek köszönhetően imádok úszni. - álmodozok. - Amikor a vízben vagyok úgy érzem, mintha én is sellő lennék. És mintha minden gondom eltűnne egyszeriben.
  - Hű, és kifelejtetted hogy egy költő veszett el benned. - mosolyog rám kedvesen.
  - Na, de most már tényleg indulok. Köszönöm, hogy meghallgattál. - ölelem meg szorosan. - Majd beszélünk, szió! - nyomok gyorsan három puszit arcára barátian.
  - Okés, de ne feledd! Tudom hol laksz, ha esetleg nem jönnél jövő héten. - nevetett fel. - Ja és ne izgasson Damon. Egy tapló, nem ismeri a sodródj az árral elméletet.
  - Rendben. - búcsúzok el jót nevetve én is. - Csak a probléma az, hogy nagyon is jól ismeri.
Kifelé siettem mint valami eszelős, és meg se álltam hazáig. Még csak az hiányzik, hogy még valakibe belefussak!

~Damon szemszöge
Úszás közben elgondolkoztam. Ami nálam hatalmas dolgot jelent, hiszen nem szoktam én csakúgy a tipikus dolgokon elgondolkozni. Mint például: Miért zöld a fű? - Szóval ez nálam szóba se jöhet. Persze, ha úgy nézzük tök természetes hogy találkoztam Nicole-lal itt az uszodában, hiszen miért ne járhatna ide? Nincs kizárva. De azért nekem ez durva volt. Mindig azt hittem, hogy az ilyen gyíkok ha nem a suliban vagy a könyvtárban lógnak, akkor otthon tanulnak szorgalmasan. Ki se dugják a lábukat. Erre most rádöbbentem, hogy igen is kidugják a lábukat, van aki pont bedugja a lábát a vízbe. Miközben kimásztam a vízből, letámadott Vanessa.
  - Mizu, Nessa?
  - Damon, igaz hogy te szívatod Nicole-t? - fonja maga előtt össze karjait. Ez most épp kioktatni készül?
  - Most jössz a "senkit se bántunk ok nélkül" elvvel? Mert azt már elégszer hallgattam végig, hogy felfogjam. Úgyhogy ha megbocsátasz...
  - Damon Scottfield! - ajjaj, az egész nevemen szólít.
  - Vanessa Scottfield! Ne akarj kioktatni, rendben?
  - De hát mégis mi bajod Nicole-lal?
  - Semmi. - vonok vállat hanyagul. - Amúgy ha ennyire "nagy barátnők" letettek miért nem tudja, hogy a húgom vagy? - húzom gúnyos mosolyra a szám.
  - Ez... ez... Ez az én dolgom! - rázza meg a fejét.
  - Jól van, majd csak belejössz. - puszilom meg a feje búbját. - Otthon találkozzunk. Szárítsd meg rendesen a hajad, nehogy megfázz nekem!
Tudom, hogy durva ilyeneket hallani tőlem, de néha be kell vállalnom a bátyó szerepet. Tényleg nem akarom, hogy megfázzon. Szeretem a húgom, csak az anyáskodását nem tudom egyszerűen elviselni. Mit vár tőlem? Hogy majd olyan leszek hirtelen mint Andre és nem bántok meg senkit valakinek a kedvéért? Hihetetlen húgom van, meg kell hagyni. Nem hiába, hiszen ő is csak egy Scottfield.

24.rész - Damon és az unalom

~Damon szemszöge
Szétunom a fejem! Andre megint a stréberrel lóg valahol, Oliver korrepen, Adam meg a húgával ment valami kislányos koncertre. És így jön képbe, hogy nincs jobb társaságom mint a tévé. Amin szintúgy nem megy semmi értelmes, csak idióta szappanoperák. "Tudod hogy szeretlek, de a gonosz ikertestvérem miatt nem lehetünk együtt" tipikus sztori. Hányinger!!!! Végül egy bő tíz perc után a tévé is gáz lett. Mit csináljak? Áhá! Elmegyek úszni. Úgyis van egy pár maca aki imádja meglesni habtestem. Hát igen, ha másért nem is, ezért megéri mindennap úsznom. Általában lemegyek úszok vagy három métert aztán pedig szédítem a szépséges "hablányokat". Útnak is indultam. Az uszoda elég messze van a mi lakásunktól, úgyhogy helyi-járatozhatok. Felszállva a helyi-járatra, megnyugodtam hogy nincs tömegnyomor. Az uszodába belépve nyugtázva vettem észre, hogy bizony akad közönségem. Pár lány már név szerint köszöngetett nekem, én meg ha jó pillanatom van épp akkor odakacsintok feléjük. És ez most jó pillanat volt! Minden egyes lánynak vagy intettem, vagy kacsintottam, vagy rámosolyogtam de egyszer csak lefagytam. A víz alól felbukkant egy meseszép lány, és tényleg úgy éreztem magam ahogyan végignéztem vizes bőrén, mintha a mesékben lennék és most jönne az hogy a meseszép lány engem választ...
És itt jött a hideg zuhany! A meseszép lány, tényleg szép de a probléma ott kezdődik hogy én már régebbről is ismerem, sőt! Túlzottan régebbről! Az én hableányom nem más mint.... Nicole Summer! Mi a franc? Mereven bámultam amíg ő is észre nem vett.
 - Te mit keresel itt? - kapott maga elé a kezével.
 - Hát tudod zsenikusz, mivel úszó vagyok itt van edzésem.
 - De ma nincs is edzésetek! - kiabálta el magát.
 - És ezt te honnan is tudod? - néztem végig rajta.
 - Onnan, hogyha edzésetek lenne otthon ülve gépeznék! Erre most itt vagy és ilyen nem volt még! Istenem, miért pont te vagy itt?
 - Bocs hogy élek! - húztam fel a szemöldököm cinikusan.
 - Oké, felejtsd el hogy itt láttál! - kapta fel hirtelen a padról a törülközőjét. - És ha van szíved, akkor hagysz ezzel az egésszel! - rohant el mellettem.
 - Héj, cica. - füttyent fel néhány haverom ahogy meglátták Nicole-t.
 - Hagyjátok srácok! Nehéz préda.